Nemzedék-Kapcsok kiállítás a Limes galériában

A Magyar Alkotó Művészek Szlovákiai Egyesülete (MAMSZE) és a Balassi Bálint Asztaltársaság közös szervezésében megnyílt a Nemzedék kapcsok című tárlata a komáromi Limes Galériában.

Hatások, ellenhatások, ráhatások, mester és tanítvány viszonya, két országon átívelő kapcsolatok – a kiállítás által három nemzedék alkotói vénája kapcsolódik egybe. A válogatott tárlat húsz művész öt évtizednyi művészeti anyagából szerveződött, a vizuális formanyelvek találkozási pontjaira, kontrasztjaira reagál és a nemzeti – kollektív – gondolkodás öntudatra ébredésének képi bemutatására helyezi a hangsúlyt.

„A térben öt posztamenst helyeztünk el, mindegyik posztamens 1-1 évtizedet jelöl. Minden installált alkotástól a talajon elvezettünk egy fehér szalagot ahhoz a posztamenshez, amelyik évtizedben keletkezett. Ezáltal létrejött egy előre nem meghatározható forma, illetve grafika a talajon is. A szalagok sok esetben fedik vagy keresztezik egymást, jelzésértékkel, hogy a generációk hatottak egymásra, egymásból építkeztek, kapcsolódások jöttek létre művészek között” – magyarázta Balla Rita.

Mindegyik művész a két egyesület közül az egyik hivatalos tagja, akiket sok esetben személyes ismeretség, egyéb közös kiállításon való részvétel is összeköt.

„A magyarországi művészeket Orbán György János válogatta ki, a szlovákiaiakat pedig jómagam. A tematikához tartozó kikötésként szerepelt, hogy az idős és középgenerációs művészektől három alkotást kértünk különböző évtizedből, a fiataloktól pedig egyet. Technikájukban, műfajban vegyes a felhozatal: olaj-vászon, olaj-homok, tus, színesceruza, színfogókendő-filc, linómetszet, digitális nyomat” – folytatta.

Az eredeti tervek szerint a tárlatot december 31-ig lehetett volna megtekinteni, a járványügyi szigorítások miatt azonban a finisszázs várhatóan januárra tolódik.

Kiállító művészek:

Szlovákia: A. Bak Péter, Füzik Szilvia, Godány Sándor, Golasz Tímea, Király Zsuzsa, Kovács Csonga Anikó, Kopócs Tibor, Petrla Ferenc Señor, Schniererová Miriama, Végh Éva.

Magyarország: Bakos Ferenc, Birkás Babett, Gedeon Hajnalka, Gelencsér János, Földi Gergely, Handó Péter, Ispán Tibor, Kun Péter, Losonczy Ildikó, Orbán György János.

Kurátor: Balla Rita

Főtámogatónk, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

 

 

 

Forrás: parameter.sk