Május 26-án nyílt meg Drabik Tamás és Kecső Endre szobrász-festő páros közös kiállítása a komáromi Limes Galériában. A két magyarországi alkotó a Katonatemplom teréhez célzottan készítette helyspecifikus alkotásait, melyeket első ízben mutattak be pénteken.

„A magyarországi fiatal művészgeneráció átlagából kiemelkedő Kecső Endre festőművész és Drabik Tamás szobrászművész számos közös vonást rejt magában. Amellett, hogy a való életben jóbarátok, mindketten a figurális művészet mellett kötelezték el magukat, alkotásaikban pedig ókori mitológiai témákat ültetnek át modern köntösbe. Emellett mindketten szenvedélyes rajzolók: időnként marathóni rajzoló hétvégéket tartanak a festőművész otthonául szolgáló Szolnoki Művésztelepen. Az eszköz: ceruza. A hordozó: papír, nem is akármekkora: több négyzetmétert is felölel egy-egy közös munka. A technika pedig szigorúan rajz, nem pedig grafika. A végeredmény nem más, mint egy közös mű, mely egyazon papíron, egymást felváltva, kiegészítve, át- és belerajzolva készül – mindennek eddigi eredményét pedig első ízben Komáromban tekintheti meg a művészetszerető közönség” – fogalmazott Képiró Ágnes, művészettörténész, a szolnoki Damjanich János Múzeum művészettörténész-muzeológusa a kiállítás egészéről.

Képiró Ágnes a megnyitó beszédében kiemelte, a kiállítás címe, nemcsak a kész munkákra és azok létrejöttére utaló beszédes címadás, hanem utal a rajzok témáira is. „ A Rajzszíntér a harcszíntérre asszociál, ugyanis jellemzően ókori, döntően görög mitológiából vett toposzokat, csatákat jelenítenek meg és írnak át gigantikus méretű rajzmezőiken. Ugyanis mindketten élénk érdeklődéssel fordulnak a mitológiai történetek felé, melyek rajzi megvalósulásai számos korunkbeli áthallásban bővelkednek. A képmezőikbe zsúfolt alakjaik elevenen élnek, mozognak, átadva a szemlélőnek azt a lüktetést, ami az alkotókat a 20-30 órányi alkotási folyamatban szellemileg és fizikailag is mozgásban tartja. Részben ennek is köszönhető, hogy az ókori mitológiából kölcsönzött témákat mi, a 21. század szemlélői nem súlyos történetekként, hanem könnyed, humoros epizódokként is értelmezhetjük és átélhetük a rajzok által közvetítve. Árad belőlük az a játékosság, ahogy a rajzlapot, annak betöltését saját közös harcterükként értelmezik a művészek, miközben az is egyértelmű, hogy nagyon is komolyan veszik mind a választott témák szabadon értelmezett újraírását, mind az alkalmazott technikával a maguk elé tűzött cél és feladat megoldását“ – hangsúlyozta.

Forrás: Parameter.sk

Fotók: Cséfalvay Á. András

 

 

 

Ókori mitológiai témák modern köntösben a Limes Galériában

Izgalmas vállalkozásba fogott a Kecső Endre festőművészből és Drabik Tamás szobrászművészből álló, magyarországi alkotópáros, amely a műveiben ókori mitológiai témákat ültetett át modern köntösbe. A komáromi Limes Galériában a múlt hétvégén Rajzszíntér címmel megnyílt közös kiállításuk a Magyar Alkotó Művészek Szlovákiai Egyesületének támogatásával, Balla Rita design- és művészetelemző szervezésével valósult meg, a grafikát pedig Kovács Csonga Anikó képzőművész készítette.

Örvendetes, hogy a hajdani katonatemplom sajátos légköre újabb és újabb képzőművészeket ihlet arra, hogy helyspecifikus alkotásokat készítsenek. Legutóbb két ifjú magyarországi tehetség, Kecső Endre és Drabik Tamás szánta rá magát arra, hogy a tágas kiállítóteret egyedi módon töltse meg azon műveivel, melyeket első ízben a május 26-i tárlatmegnyitón mutattak be a nagyközönségnek. Emellett Szűcs Gábor multidiszciplináris művész továbbgondolta az egykori templomhajó freskóimaradványait, illetve azokhoz mozaikszerűen hozzárendelte a saját festményeit, s a hangulatos térbe készített, látványos animációját is megcsodálhattuk.
 
Az újabb Limes-beli kiállítást Balla Rita bevezető gondolatai után a szolnoki Damjanich János Múzeum művészettörténész-muzeológusaként tevékenykedő Képiró Ágnes nyitotta meg. A szakember kutatási területe az 1945 utáni magyar grafikatörténet, valamint a kortárs művészet, s azon belül kiemelten fókuszál a fiatal művészekre, valamint olyan tematikákra, mint a csendélet, vagy az ipari táj a jelenkori művészetben.
 
Megtudtuk, hogy a magyarországi fiatal művészgeneráció átlagából kiemelkedő Kecső Endre festőművész és Drabik Tamás szobrászművész számos közös vonást rejt magában. Amellett, hogy a való életben jóbarátok, mindketten a figurális művészet mellett kötelezték el magukat, alkotásaikban pedig ókori mitológiai témákat ültetnek át modern köntösbe. Emellett mindketten szenvedélyes rajzolók: időnként maratoni rajzoló hétvégéket tartanak a festőművész otthonául szolgáló Szolnoki Művésztelepen. Az eszköz: ceruza. A hordozó: papír, nem is akármekkora, több négyzetmétert is felölel egy-egy közös munka. A technika pedig szigorúan rajz, nem pedig grafika.
  „A végeredmény nem más, mint egy közös mű, mely egyazon papíron, egymást felváltva, kiegészítve, át- és belerajzolva készül – mindennek eddigi eredményét pedig első ízben Komáromban tekintheti meg a művészetszerető közönség” – fogalmazott Képiró Ágnes, művészettörténész.

Azt is elárulta, hogy a négykezes művek alkotóival egy budapesti kiállítás megnyitója után találkozott, majd a műtermi környezetükben ismétlődött meg ez a találkozás, mert Endrével nagyjából egy időben költöztek Szolnokra, ahol ő 2020 nyarától Magyarország legrégebbi kolóniájának, a több mint 120 éves Szolnoki Művésztelepnek a legifjabb törzstagja. Később Tamás is töltött egy-egy hétvégét Endre szolnoki műtermében.

 Míg e munkák gondolatát egy cigarettapapírra készített közös kis rajz indította el, ma már nagy méretekben, négy-öt négyzetméternyi felületek kitöltésében gondolkodnak. Miután a műterem falára felragasztottak egy óriási lapot, bár közösen, de nem szimultán készül a mű. Egymást váltva dolgoznak a felületen, míg meg nem születik az arról szóló közös döntésük, hogy mikor tekinthető késznek az alkotás. „Az egymás korábban felrajzolt alakjait, formáit akár felülírva, kitörölve, át- vagy belerajzolva születik meg a két, egymástól különböző képi nyelveket beszélő alkotó közös egységgé váló új formanyelve, mely közös karakterjegyekké szublimálódva tartja meg az egyes alkotókra jellemző egyéni motívumokat.”
 
A művészettörténész-muzeológus arról is szólt, hogy mindkettejük munkásságában esszenciális szerepet játszik a rajz, amely önálló technikai műfajként kissé háttérbe szorul a kortárs magyar művészetben, holott az összes technikai műfaj elsajátítása tulajdonképpen a rajzon alapul. Mintegy a méretes felülettel is bizonyítva, hogy „a rajz nem csupán kis vázlat egy papírfecnin, hanem önálló létjogosultsággal rendelkező autonóm művészeti alkotás”.
 
A Rajzszíntér kiállításcímről pedig elmondta, hogy az nemcsak a kész munkákra és azok létrejöttére utal, hanem a rajzok témáira is: a Rajzszíntér a harcszíntérre asszociál. Ugyanis jellemzően ókori, döntően görög mitológiából vett toposzokat, csatákat jelenítenek meg és írnak át gigantikus méretű rajzmezőiken, s a rajzaik számos korunkbeli áthallásban bővelkednek.
„A képmezőikbe zsúfolt alakjaik elevenen élnek, mozognak, átadva a szemlélőnek azt a lüktetést, ami az alkotókat a 20-30 órányi alkotási folyamatban szellemileg és fizikailag is mozgásban tartja. Részben ennek is köszönhető, hogy az ókori mitológiából kölcsönzött témákat mi, a 21. század szemlélői nem súlyos történetekként, hanem könnyed, humoros epizódokként is értelmezhetjük és átélhetük a rajzok által közvetítve. Árad belőlük az a játékosság, ahogy a rajzlapot, annak betöltését saját közös harcterükként értelmezik a művészek, miközben az is egyértelmű, hogy nagyon is komolyan veszik mind a választott témák szabadon értelmezett újraírását, mind az alkalmazott technikával a maguk elé tűzött cél és feladat megoldását” – hangzott a Limes Galériában június 18-ig kedd-pénteken 13-16 óra között vagy máskor a mamsze.mamsze@gmail.com címen, egyéni bejelentkezés után szemrevételezhető művek megértését segítő magyarázat. E fantáziadús kiállítás létrejöttét a Kisebbségi Kulturális Alap – Kultminor is támogatta.
Forrás: MA7.sk Nagy Miskó Ildikó