Tisztelettel köszöntöm kedves vendégeinket!
Igazi öröm számomra, hogy nemcsak szlovák szomszédunk egyik legrangosabb magyar képzőművészét, hanem egy igaz barátot is bemutathatok Önöknek, Győr művészetet szerető és értő közönségének.
Kopócs Tibor festő-, grafikus- és zománcművész Nagykeszin, a mai Szlovákiában született 1937 októberében. Szülei tízholdas földbirtokosok voltak, így gyermekként végigélhette mindazt a megbélyegzést, mellőzöttséget, ami a csehszlovákiai „átkos”-ban a kulákok gyermekének kijárt. Nem csoda, hogy nem vonzotta a földműves sors. A jó rajzkészséggel rendelkező fiatalembert mindig a megismerés kíváncsisága hajtotta, ösztönösen, sorsát szívósan és tudatosan provokálva, arrafelé irányította, hogy alkotó ember váljék belőle. Tanulmányait a pozsonyi Iparművészeti Szakközépiskola grafikai szakán kezdte, majd a Magyar Tannyelvű Pedagógiai Gimnáziumban érettségizett. 1966-ban az eperjesi Safárik Egyetem Bölcsészeti Karának Képzőművészeti Tanszékén rajztanári diplomát szerzett, majd 1986-ban ugyanott az esztétika és művészettörténet doktorává avatták.
Kopócs Tibor alkotóként a hetvenes évektől van jelen a szlovákiai magyar művészeti életben. Több újságnál grafikus-szerkesztőként dolgozott, a pozsonyi Madách Könyvkiadóban műszaki szerkesztő és illusztrátor volt, megkülönböztetett figyelmet szentelve a gyermekeknek szánt kiadványoknak. Egyéni, színes, precíz rajztudáson alapuló képeivel alkotótársa lett a gyermekek mesevilágának. Humor, játékosság, az élet szeretete és tisztelete jellemzi Kopócs Tibor alkotásait. A megismerés kíváncsisága hajtja, megismerni a megismerhetetlent, kifejezni a kifejezhetetlent, vagyis alkotó művészetet kreálni. Grafikai lapjain – legyen az ceruza- vagy tollrajz, rézkarc, cinkkarc vagy színes linómetszet – az álom és a valóság, a mese, a mitológia és a népművészet motívumai, szereplői keverednek illuzionisztikus tereken. Egy helyütt csöndes alázattal mesél a szülőföld megnyugtató vonásairól és ősi hagyományairól, megszólaltatja az életvidámság harsonáit, elénk tárja a régi mesterek iránti csodálatát, játszik velünk a témák és motívumok kavalkádjában, dús idomokkal ábrázolja kedvenc nőalakjait, és mindezt jókedvűen, mosolyogva teszi, míg máskor öniróniával beszél önmagáról, sőt valamennyiünkről. Műveivel számos hazai (szlovákiai) és külföldi egyéni és csoportos kiállításokon szerepel sikerrel.
Tevékenysége kezdetétől grafikáiban, festményeiben megörökíti olyan ismert szlovákiai magyar emberek (írók, festők, fotósok, színészek, tanárok, orvosok) portréit, akiknek a munkássága nélkül szegényebb lenne a szlovákiai magyar kultúra. Ezeket a KépViselő-ket 2005-ben kiadott albumában jelentette meg. Közben évekig a komáromi Magyar Területi Színház (ma már Jókai Színház) díszlet- és jelmeztervezőjeként szerez magának ismertséget és elismertséget.
Aktivitására és a kultúra terjesztése iránti elkötelezettségére jellemző, hogy 1998-ban (Kovács Kálmán festőművésszel és néhány komáromi művészetpártolóval közösen) megalapítja az ATELIER c. művészeti folyóiratot, elsősorban a szlovákiai magyar kultúrán belül, a régió művészeinek és írástudóinak megszólaltatására, munkásságuk megismertetésére, műveik méltatására és bemutatására. Az évek folyamán nyitottak a tágabb világ felé, legalább is, ami a magyar szellemiséget illeti a Kárpát-medencei alkotóművészetben és – lehetőség szerint – a közép-európai régióban, legyen az irodalom, fotóművészet, iparművészet vagy színház, minden, amit művészi fokon művelnek. A jó minőségű papíron nyomott 48 oldalas lap, részben négyszínű nyomással, gazdagon illusztrálva, modern arculattal és tördeléssel jelenik meg évente négy alkalommal, az utóbbi években tematikusan. Mindezt húsz éven keresztül (2017 év végéig) robotolta végig, a lap húsz évfolyamát főszerkesztve.
Megtisztelő számomra, hogy megismerkedésünk óta külső munkatársként én is írhattam a lapba, bemutatkozhattam, s bemutathattam olyan művész ismerőseimet, akiket s akiknek művészetét mélységesen tisztelem, csodálom. Ilyenek: Bér Rudolf, Csiby Mihály, Csíkszentmihályi Róbert, Földi Péter, Hertay Mária, Kiss Tibor, Sajdik Ferenc, Vertel Andrea. A 2005-ben megjelent Dunaszerdahely és Győr művészeti életét bemutató különszám győri felelős szerkesztője én lehettem.
Csodálatos dolog, ha egymás művei megihletik a művészeket. Kedves páromat, Csáky Annát versírásra késztette a művész Nő fotelban című zománcképe, valamint az Októberi párák c. festménye is. Kopócs Tibor illusztrálta Csáky Anna Léleklánggal szőtt mosoly és Szemben az éggel c. versesköteteit, valamint József Attila tiszteletére írt, A magyar Krisztus című versfüzérét.
Bármily hihetetlen is, Kopócs Tibor idén októberben lesz 83 éves. Nagy költőnktől, Faludy Györgytől tudjuk, a szellemi aktivitás, a szellemi táplálék hosszú életet biztosít. Bár Tibor szűnni nem akaró dohányzásával mindent megtesz annak érdekében, hogy ez azért ne nyúljon végtelenre, én mégis azt kívánom neki – már csak a magunk érdekében is –, hogy humorát, csodálatos művészetét még hosszú-hosszú évekig élvezhessük.
Győr, 2020. (március 13.) augusztus 14.
Molnár György
Fohász a Barlangból
Hogy miért fohász, és miért a barlangból címet adtam a mostani győri képkiállításomnak?
Egyszerű és következetes.
Ha önmagunkba mélyedünk, rá kell eszmélnünk, hogy minden tudati ismeretünk lelkünk barlagjában/labirintusában van elraktározva. Képünk a világról, ismereteink, érzelmünk, hitünk, hitvilágunk, elképzelésünk arról a mindenre kiterjedő hatalmas transzcendens Teremtőről, az Istenről szól – akihez én is fohászkodom –, vagyis a Mindenségről.
S innen, ebben a barlang-labirintusban lapuló „képeinket“ nap mint nap ütköztetjük – konfrontáljuk – a külvilágból kapott élményekkel. Igazítjuk vagy behelyettesítjük a mi képvilágunkba azokkal a „képekkel“, „élményekkel“, amelyeket „mások“ (tudományos eredmények, tapasztalatok stb. formájában) pl. a médiákon keresztül juttatnak el hozzánk. Tehát nap mint nap ki vagyunk téve egyfajta konfrontációnak önmagunkkal és a külvilággal szemben.
S hogy ebben eligazodni tudjunk, és hogy lelki egyensúlyunkat is megleljük: fohászkodunk.
Én ezeket a „vizuális fohászaimat“ hoztam el Önöknek az én barlangomból.
Kopócs Tibor