Kopócs Tibor életművének szűk keresztmetszete látható a komáromi PLATZ Galériában
MŰ/TEREMT/VÉNY – e játékos címmel, június 22-én a komáromi PLATZ Galériában nyílt meg a Nagykesziről származó, bő fél évszázada Komáromban élő, sokoldalú alkotó, Kopócs Tibor, a Magyar Alkotó Művészek Szlovákiai Egyesülete – MAMSzE tiszteletbeli elnökének mély gondolatiságot és humort is tartalmazó kiállítása. A 31 alkotásából álló, életművének szűk keresztmetszetét nyújtó, július 20-ig szemrevételezhető tárlat kurátora Balla Rita művészeti menedzser, a képzőművész és pályájának méltatója pedig Novotny Tihamér művészeti író volt. A sokakat vonzott megnyitót fülbemászó muzsikájával színesítette a Martoson élő Katona István által mentorált Mérges Banda.
A Méhes házaspár magángalériájának tágas termeit megtöltött látogatókat, köztük Keszegh Bélát, Komárom polgármesterét Balla Rita kurátor köszöntötte. Majd röviden bemutatta a tájainkon már több kiállítást megnyitott Novotny Tihamér többkötetes művészeti írót, a Kortárs című művészeti folyóirat képzőművészeti rovatának szerkesztőjét. Megjegyzem: tavaly márciusban a helyi Limes Galériában szintén ő nyitotta meg Bészabó András Arany János Művészeti Díjas, organikus festőművész, grafikus és tűzzománcművész Örökségünk fényei IV. című, csodálatos kiállítását, amellyel a Kárpát-medencei mivoltunkat, a magyarság összetartozását és a szakralitást hangsúlyozta.
A jeles szakember, Novotny Tihamér ez alkalommal terjedelmes méltatást mondott az „örökifjú” (ki hinné, hogy már a 88. születésnapjához közeledő?) Kopócs Tiborról és sikeres munkásságáról, amit több díjjal is elismerték, többek között 2002-ben a Szlovák Köztársaság Ezüstplakettjét, 2005-ben a Posonium Művészeti Díjat, illetve az Életmű-díjat, 2023-ban pedig a Grendel´75 – különdíjat vehette át. A méltató azt is megemlítette, hogy a részletes elemzése megjelenik majd az említett Kortársban. Rita ugyancsak szót ejtett a MAMSzE berkeiben Kopócs Tiborral folytatott szakmai együttműködésükről is, megköszönve azt.
E kiállításom MŰ/TEREMT/VÉNY címe saját agyszüleményem, amely szójátékként foglalja össze a kiállított munkáim lényegét. Az egyik teremben a szakralitás, a teremtés és a Teremtőhöz való kötődés képzőművészet nyelvén való kifejezésére helyeződik a hangsúly. Például az egyik művemnek a Teremtő tekintet, a másiknak A teremtés algoritmusa címet adtam. A kiállítás megtekintését talán vényre-receptre kéne felírni mindazoknak, akik úgy érzik, hogy a képzőművészeti alkotásokon keresztül tudnak lelkileg feltöltődni, rehabilitálódni, örömet szerezni maguknak”
Hozzátette: a PLATZ termeiben látható 31 képe, vagyis 20 festménye és 11 zománc munkája az eddigi életműve szűk keresztmetszetét nyújtja, s a már említett szakralitáson, mély mondanivalón kívül a humornak is teret ad.
A másik teremben kiállított műveim pedig több általam sokra tartott képzőművészeti személyiségekhez fűződő viszonyomat, véleményemet tükrözik. Például Salvador Dalí kapcsán született a Szegény Salvador sorsa beteljesedett című képem, a Munkácsy Mihály iránti tiszteletemet az Ecce homo cíművel fejeztem ki, s azt is láttatom, hogy Csernus Tibor alkotási stílusa nagyon inspirált… Mivel nagyon szeretem Vivaldi zeneszerző A négy évszak című művét, az általa muzsikával ábrázolt szellemi világot én a képzőművészet nyelvén próbáltam bemutatni…”
– fejtette ki.
A Mester beszélgetésünk során azt is elárulta, hogy a galériatulajdonos Méhes Vilmos tőle már közel egy éve azt kérdezgette, hogy mikor rendezhetik meg a kiállítását.
„Most valósult meg a közös álmunk. Balla Ritát a MAMSzE berkeiből már évek óta ismerem, s ő vállalta el a kurátori munkát. Azzal nagyon elégedett vagyok, mert szerintem az installáció szépre, látványosra sikeredett, s valóban létrejött az általunk kívánt szűk keresztmetszet. Annak is örültem, hogy a velem már egy évtizede jó baráti-szakmai viszonyban levő Novotny Tihamér pedig vállalta a kiállítás megnyitását. Vele kapcsolatban nekem az is nagyon szimpatikus, hogy mivel apai részről az ősei Pat községből származnak, részben felvidékinek tartja magát” – nyilatkozta.
Végül leszögezte, hogy amíg az egészsége, a szeme és a keze engedi, addig fest:
Úgy érzem, hogy vannak még elvégzendő feladataim, megvalósítandó terveim és szerencsére, megrendeléseim is. Az alkotás mellett pedig a Czafrangó Sylvia Magán Művészeti Alapiskolában hetente egy napon grafikát tanítok, mert az alapító igazgatónő nagyon ragaszkodik hozzám, és jól érzem magam a fiatalok között, szeretem nekik átadni a tudásomat. Amíg engedi a Teremtő, teszem a dolgom…”.
Kopócs Tibor szakmai életrajza: 1952–54 között a pozsonyi iparművészeti szakközépiskola grafikai szakán tanult, majd 1957-ben a pozsonyi Magyar Pedagógiai Gimnáziumban érettségizett. 1961-66 között a sároseperjesi Pavol Jozef Šafárik Bölcsészeti Egyetem Képzőművészeti karán képzőművészet-történelem szakon szerzett diplomát (tanárai voltak: Tibor Gál grafikusművész, Jozef Bendík és Eugen Lehotský festőművészek), 1986-ban pedig ugyanott államvizsgázott; művészettörténetből és esztétikából doktorált (PhDr.).
1966–1968 között Pozsonyban az Új Ifjúság című hetilap műszaki szerkesztője, tipográfusa, majd 1968-1974 között Pozsonyban a Madách Könyv- és Lapkiadó illusztrátora és műszaki szerkesztője volt. Számos könyvet tervezett és illusztrált.
1974-1985 között Komáromban, a Magyar Területi Színház (ma: Jókai Színház) díszlet- és jelmeztervezője, majd műszaki vezetője volt. 1985-1993 között szabadfoglalkozású alkotóművészként dolgozott. 1993-tól a gútai Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskolában rajzot tanított, majd miután a Szlovák Iskolaügyi Minisztériumtól megszerezték a tűzzománc oktatásának engedélyét – kidolgozta a módszertanát elméleti és gyakorlati oktatásra – tűzzománcot tanított, később (1995/96) igazgatója volt az intézménynek. 1997-től (nyugdíjba vonulása óta) szabadfoglalkozású alkotóművészként dolgozik. Közben a Czafrangó Sylvia Magán Művészeti Alapiskolában grafikát tanít.
1974-től tagja a Szlovák Képzőművészek Szövetségének. 1990-ben alapító tagja a Csehszlovákiai, majd (1993) a Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társaságának, 1998-2002 között pedig elnöke volt. 1995-ben lett alapító tagja a Komáromi Képzőművészek ’95 csoportjának, majd 2003-ban alapítója (és elnöke) volt a K.ART.E – Komáromi Alkotóművészek Egyesületének. 2014-ben ismét megválasztották a Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társasága elnökének, amelyet Magyar Alkotó Művészek Szlovákiai Egyesülete néven megújított és újraszervezett.
A zománcművészettel 1988-ban ismerkedett meg a kecskeméti Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelepen. 1998-tól két évtizeden át az ATELIER művészeti folyóirat társalapítója és főszerkesztője volt. Műveit számtalan bel- és külföldi önálló és csoportos kiállításon mutatták be nagy sikerrel…
Forrás:muzsa.sk Nagy-Miskó Ildikó
Fotók: ifj. Csontos Attila











