Metamorfózis a Múzeumban – Godány Sándor kiállítása

Godány Sándor egyházgellei festőművész közelgő 70. születésnapja alkalmából nagy érdeklődés mellett 2023. február 16-án nyílt meg az a kiállítás a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeumban, amely az alkotó legjelentősebb munkáit felvonultatva ad keresztmetszetet munkásságából. A Metamorfózis című tárlatot március 11-ig áll módunkban megtekinteni.

Mint ahogy a megnyitón is elhangzott, a nemzetközi elismertségnek örvendő művész Sárosfán született, Egyházgellén alkot, de művei az egész világot bejárták. 2007-ben Olaszországban megkapta a művészi teljesítmény elismeréséért létrehozott díjat, 2010-ben pedig a kritikusok nemzetközi díjával ismerték el művészetét. 2018-ban megtisztelték, mint Nagyszombat megye elismert személyiségét.

Godány Sándor valamikor a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben vett először ecsetet a kezébe és a nagy tiszteletnek örvendő somorjai képzőművésztől és tanártól, Skriba Páltól, később pedig Barta Gyulától vett leckéket. Skriba egész életét a Csallóközben töltötte és gyakran személyesen kereste fel azokat az iskolákat, ahol egy-egy tehetségre bukkant. Mint Godány Sándor korábban elmondta, Nagyszarván és Sárosfán 35-en kezdték a „tanfolyamot”, végül öten maradtak és csak hetek–hónapok múlva értek el oda, hogy a sok egyenes és görbe vonal után végre egy poharat vagy egy borosüveget is lerajzolhattak.

Barta Gyula Párkányból érkezett Pozsonyba, a vele való találkozás ugyancsak meghatározta a további pályáját. Ők ketten a festészet mesterfogásai mellett a szülőföld és a természet iránti tiszteletet is elhelyezték abban a képzeletbeli batyuban, amelyet útravalóul az önmagát kifejezni és megvalósítani akaró fiatalembernek átadtak. Egyúttal arra buzdították, hogy folyamatosan művelje is önmagát és bátran kísérletezzen, mert ez az egyik legbiztosabb módja annak, hogy megtalálja a saját útját.

Már egészen fiatalon értékelték tehetségét, iskolai tanulóként több díjat is kapott, ami nyilván kitartásra és a munka folytatására ösztönözte.

Godány Sándor első műveit a csallóközi és a Duna menti táj ihlette, és ez a vonzódás talán arra is magyarázatot ad, miért lett elkötelezett természetvédő és a bősi vízerőmű megépítése ellen tiltakozó aktivisták egyike. Nagy hatással voltak rá azok a benyomások is, amelyek itáliai bolyongásai során a nagy hírű múzeumokban történt látogatásai alkalmával érték. Olaszországba teherautó-sofőrként jutott el, de akkoriban építkezéseken vagy raktárosként is kereste a kenyérrevalót.

Az 1989-es rendszerváltás előtt már néhány nagyobb kiállításon bemutatkozott, 1985-ben Somorján, két évvel később Pozsonyban. Szülőfalujában, Sárosfán 1989-ben állított ki először, de időközben egy másik csallóközi faluban, Gellén telepedett le ahol mindmáig él, és képletesen szólva innen indul el időnként meghódítani képeivel a világ jelentős galériáit és kiállító helyeit, miközben sikerül begyűjtenie egy-egy díjat és elismerést is.

A művész különösen fontosnak érzi, hogy Argentínában azokban a galériákban állították ki műveit, ahol korábban Salvador Dalí, Picasso és más világhírű képzőművészek alkotásait is megnézhették a művészetek iránt érdeklődők.

Elsőként Jana Svetlovská a Csallóközi Népművelési Központ igazgatója méltatta munkásságát:

A jelen kiállítást egy retrospektív tárlatként is felfoghatjuk, ahol az alkotói törekvések változását, fejlődését is figyelemmel kísérhetjük a 80-as évek elejétől napjainkig. Paradox módon az utóbbi években, sőt, évtizedekben ilyen terjedelmes képanyagot felvonultató kiállítást tájainkon nem rendeztek a művész alkotásaiból, bár ahogy mondani szokták, senki sem próféta a saját hazájában, hiszen külföldön, még a távoli országokban is a művészet(e) iránt érdeklődőknek több szerencséjük volt, mint nekünk itthon. (…)

Godány Sándor neve Argentínában a Centro Cultural Borges kulturális központban olyan kiállítók mellett szerepel a világhírű képzőművészek listáján, mint Picasso vagy Dalí. A képeit Barcelonában és Madridban is megcsodálták, ahol a kiállítását országunk nagykövete nyitotta meg, ugyanúgy, ahogy Malagában, Sevillában és más városokban is. És most csak a legjelentősebb kiállításokat soroltam fel. Napjainkban pedig Pretoriában és Fokvárosban készül kiállítani.”

A népművelési központ igazgatója után Lacza Tihamér tudománytörténész, újságíró, a tárlat kurátora olvasta fel beszédét, melyben kiemelte, hogy

Godány Sándor autodidakta festőként indult, de az évtizedek során egyre tudatosabban kereste azokat a formai megoldásokat és kifejezési eszközöket, amelyek még a legszigorúbb műítészeket is elismerésre késztették. Ami az embert leginkább lenyűgözi, amikor a képeit nézi, hogy mennyire természetes módon olvasztja egymásba a különböző színeket.

Fessen akár olajjal, akár akrillal, ennek az egyéni technikának köszönhetően a képek plasztikussá, szinte térbeli kiterjedésűvé alakulnak át. De vannak olyan munkái is, amelyeken az olajfestéket és a finom homokot együtt alkalmazza, így alakítva ki érdekesen strukturált felületeket. Sok képének adott címet, de érdekes, hogy ezzel nem akarja befolyásolni a szemlélőt, inkább arra serkenti, találjon maga valamilyen megnevezést a műnek vagy legalább gondolkodjon el azon, hogy az alkotás mennyire fejezi ki a felkínált tartalmi értelmezést. Egyébként számomra mindezt az is megerősíti, hogy különböző ciklusokba rendezi a képeit – Gammapolis, Kotta nélkül, Metamorfózis stb. megnevezéssel.

Egyik-másik sorozatcím egyébként azokat a rockzenei élményeket is tükrözi, amelyek a művészt a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben érték.

Noha az itt látható festmények elsősorban az utóbbi két évtizedben születtek, a művész fontosnak érezte, hogy a korábban keletkezett alkotásaiból is felvonultasson néhányat, mintegy jelezve, hogy honnan indult és hová tart. Meggyőződése, hogy a képeken az ember és a világ meglehetősen bonyolult kapcsolatát jelenítse meg, elsősorban azt a diszharmóniát, amely mindennapjainkat egyre inkább jellemzi. Újabb képein a sok részre szakított magyarság sorsát is megjeleníti.”

A megnyitó végén Bródy János Ha én rózsa volnék című klasszikusát adta elő Zöld Emese és édesapja, Zöld László.

Forrás: MA7.sk, Lacza Gergely

Fotó: Lacza Gergely

Fotó: Kovács Csonga Anikó

Dunaszerdahely, Csallóközi Múzeum