Szent utak: spirituális tárlat Szímőn – KÉPEKKEL

Pár hete nyílt kiállítás a szímői Károlyi Házban három művésznő – Molnár Wirt Rozália, Valacsay Olga és Csémy Szőke Éva – alkotásaiból. A szervezők úgy gondolták, e képek gyönyörű keretet biztosítanak a zarándoklatról, spirituális utazásról és a zarándokutakról szóló beszélgetéshez. Ennek lehettünk részesei a hétvégén.

beszelgetes-zarandoklatrol
Fotó: Bób János
Molnár Wirth Rozália, Valacsay Olga, Horváth Hausleitner Ágnes, Csémy Szőke Éva

Hárman meséltek útjaikról, a negyedik Bób Péter Berlinből kapcsolódott volna a beszélgetésbe, de a technika ördöge közbeszólt. Péter kétszer járta meg az el Caminot, az erről szóló kisfilmet levetítették a közönségnek. A beszélgetés háziasszonya Csémy Éva volt. Verset mondott Berényi Margit.

kiállítás Szímő
Fotó:  Bób János

Molnár Rozália pár éve gyalog elzarándokolt Csíksomlyóra.

Mesélt a megvalósulásról, az út fáradalmairól, sérüléséről, a fájdalom leküzdéséről. Arról milyen érzések kavarogtak benne, amikor egyedül volt önmagával, tudott a belső hangra figyelni.

Ennek hatására alkotásaiban egyre jobban a transzcendens felé fordul.

Valacsay Olga, az ötcsaládos édesanya egyedi ruhákat és káprázatos ékszereket varr.

A beszélgetésben kitért gyermekei születésére, hogy hogyan fordult a vallásos család még inkább Isten felé, s hogy a Fatimába, Lourdba és Santiago de Compostelába tett családi zarándoklat, hogyan hatott lelki életükre.

kiállítás Szímő
Fotó:  Bób János

A harmadik beszélgetőtársnak Horváth Hausleitner Ágnesnek gyönyörű indíttatása volt Szent Jakab-útjának végig járására – rákban szenvedő öccse gyógyulásáért ajánlotta fel az út minden gyötrelmét, imádságát.

kiállítás Szímő
Fotó:  Bób János
Az előadók fényképekkel és videókkal tették még átélhetőbbé útjaikat a jelenlévők számára. A szép számban összegyűlt közönség frissítők mellett még sokáig elbeszélgetett, s az égiek felé mutató kiállítás képeit is megcsodálhatták.
Forrás: MA7.sk