Április 13-ig láthatók Kiss Márti festményei a komáromi Limes Galéria Ez van! című kiállításán. A fiatal dunaszerdahelyi festő e tárlaton közösen állít ki Kovács Csonga Anikóval. Kiss Márti a Magyar Alkotó Művészek Szlovákiai Egyesületének tagja. Több csoportos kiállításon tűnt ki erős ábrázolásmódjával: a természetet megörökítő és a vidéki létet állatképeken bemutató vásznaival.

– Mivel ajánlanád a közönség figyelmébe a komáromi kiállítást?

– Kovács Csonga Anikó beszédes, tartalmas installációkat, konceptuális alkotásokat, grafikákat állít ki. Mondanivalójával eggyé vegyül az ő anyaga az enyémmel. Ugyanazt ábrázolja más eszközökkel, amit én a festményeimen. Azt mutatjuk meg, ami körülöttünk van, amit látunk és érzékelünk a nagyvilágból.

– A berek, a rét, a nádas, a sás, a vadon hajtó bozótos rejtekeit, a hajtás erejét, növekedését, a zöld indák burjánzását, a csupasz faágak téli túlélését, a természetes élettér háborítatlanságát fested meg. Olyan élők a tájrészleteid, hogy szinte lélegeznek. Ehhez nagyon kell ismerni a tájat.

– Ebben nőttem fel, falusi, vidéki környezetben, a természettel szoros kapcsolatban. Gyerekként olyan helyeken bújócskáztunk, olyan zugokban játszottunk, mint amilyenek a képeimen is megjelennek a táj részeként. De dolgoztunk is, segítettünk a szüleinknek a mezőgazdasági munkákban, a kukoricatörésben, a szénagyűjtésben. Közel áll hozzám minden, ami a gazdálkodással, a paraszti léttel, életformával összefügg. A festészetben azt szeretem, ha a látvány erősen kifejezi a művész egyéniségét, sugározza azt, amilyen valójában. Mert igazából akkor van az ábrázolásnak olyan kisugárzása, hogy megérint, ha a képből következtetni tudok az alkotó személyiségére. Ha benne van, beleadja önmagát. Én az vagyok, ami a képeimen van. Szeretek erdőbe elvonulni, fogékony vagyok a természet energiáira. Imádok kempingezni, sátorozni, túrázni a vadonban, és túlélőtáborban is jártam már. Minden lehetőség vonz, amit a természet kínál.

– Úgy ábrázolsz, olyan reális leképezéssel, mintha magát a természetet vinnéd fel részleteiben a vászonra, egymásra rétegezve levelet, ágat, talajt. Bevonzod a nézőt a rejtekbe, amely valóban árulkodik az alkotó személyiségéről is.

-Olyan részleteket választok és festek meg, amelyeknek van dinamikájuk, energiájuk. A mindennapokban észre sem vesszük ezeket, pedig annyi állandóan változó, gyönyörű szép zegzuga van a természetnek, amelyekből energiákat meríthetünk. Nem romantikus tájképet akarok festeni, hanem a részlet hangulatát igyekszem megragadni, a maga töménységében vagy légiességében és anyagiságában, hogy a képen autentikussá váljon a helyszín, érzékelhető legyen a sár, a mocsár is. Olyan anyagot keverek ki a festéshez, és belekomponálom képbe, hogy a vásznon is jelen legyen a természet materiális esszenciája. A teljes kép realisztikusan ábrázolt tájat mutat, de a részleteket, a táj sűrűjét, a búvó rejtekeket absztrakt motívumok fedik el.

– A természet mellett a fogyasztói társadalom visszásságai is foglalkoztatnak.

– Igen, a konzumról is festettem képeket. Arról, mennyire befolyásolnak bennünket a reklámok. És arról, milyen nagy mértékben pazarlunk az étellel. Ez a sorozat volt a diplomamunkám. Már akkor is rétegről rétegre építettem fel a képet, és arra törekedtem, hogy az ábrázolás a szeméttároló helyét a maga förtelmes anyagiságában adja vissza.

– Legfrissebb műved egy nagy méretű vászon pusztuló napraforgótáblával. Mégis azt adtad címnek, hogy Remény.

– Apokaliptikus panorámakép ez elkorhadt, elszáradt napraforgótábláról. De vittem bele egy kis zöld lendületet, egy kis reményt a túléléshez, mert ilyen a személyiségem. Nagyon pozitív ember vagyok. Ezért jelenítek meg a pusztulás látványában olyan energiát, ami visszalendít az új kikeletbe. A remény ott van a magokban. A körforgás energiáját, a természet erejét nem lehet elpusztítani. A természet rendje, minden beavatkozás ellenére is működik. A képeimen azonban nem mindig csak azt kell érzékelni, ami konkrétan megjelenik rajtuk. Valamilyen globális problémát is igyekszem megfogalmazni. Itt például a napraforgók kapcsolatba hozhatók, helyettesíthetők emberekkel is.

– Pozitív magatartásodból fakadóan keresed az örök szépséget?

– A múlhatatlan szépséget. Ami ott van mindenben, ha öreg, ha lepusztult, ha kihajtó, ha friss. Ahogy az energiák is ott vannak minden kis részletben. Mindenben ott a túlélés energiája, az ősziben és a tavasziban is. Ha virágzik a táj, ha csupasz és zöldjét vesztett, akkor is megvan a maga gyönyörűsége.

– Ennek ábrázolásához fontosak a színek is.

– Szeretem a természetes színeket, amelyek visszaadják a helyszínt, és amelyekkel megteremthető a harmónia. Nemcsak a zöldben, hanem a szürkében is benne van ennek a lehetősége. Alaposan kell ismerni a természetet, állandóan figyelni a változásait, hogy meg tudjam fogni a zöld és a szürke árnyalati különbségeit.

– Erős témád a baromfiudvar is, malaccal, tyúkokkal.

– Szarkasztikus képek ezek, ironikusan közelítek az emberi közösségekhez, a társadalomhoz. Komikusan igyekszem megfogni a helyzeteket. A helyszínt olyannak ábrázolom, mint egy falusi színházat, amelyben zajlik az élet.

– Tehát ne azt nézzem, hogy mi történik a tyúkkal az ólban, hanem hogy…

-…milyen emberi tulajdonságokra utal a póz, amelyben látható.

– A figurális ábrázolás nem vonz?

– Egyelőre nem, de festményeim absztraháló részleteiben van némi figuralitás.

Új Szó – Tallósi Béla

Fotó: Miglinczi Éva