FECSÓ KASSAI YVETT

A Magyar Alkotó Művészek Szlovákiai Egyesülete tiszteletbeli tagja
Kassa, Szlovákia (1968. július 21.)
kassayvett08@gmail.com +421 905330574

Kassán és Bodrogközben, Kiskövesden él és alkot. Jelenleg református lelkészként szolgál. A Prágai Károly Egyetem elvégzése után különféle nemzetiségi médiumok munkatársaként dolgozott, tudósításai, fotói mellett kiállításokról és színházi előadásokról írt recenziói jelentek meg. Utóbbiért regionális újságírói díjban is részesült 2009-ben. Alapítója és kezdetektől elnöke a Fecsó Pál Polgári Társulásnak. Hivatása mellett kulturális rendezvényeket, művésztelepeket és kiállításokat szervez. A LitFest rendhagyó irodalmi est megálmodója és szervezője. Versei jelentek meg a Szőrös Kőben és az Irodalmi Szemlében. Több évig dolgozott a szepsi Bódva völgyi és Érchegységi Kulturális Központ szakreferenseként.

TANULMÁNYOK

Pannon Egyetem, Veszprém, Színháztudományok kara (HU)
2009-2010 Dunaversitas Budapest, dokumentumfilm szak (rendező, operatőr, forgatókönyv) (HU)
1988-1095 Károly Egyetem Prága, evangélikus teológiai fakultás (CZ)

SZERVEZETI TAGSÁG

2008 Szlovák Újságírók Szövetsége
2012 Fecsó Pál Polgári Társulás alapítója, elnöke

FONTOSABB MUNKÁI

Szakrális művészet kategória:
2012 Kalvaria II. site specifice art egynapos kiállításon a VIII. stáció c. videóinstalláció, Kastély Csécs
2014 Kalvaria III site specifice art egynapos kiállítás – Múlt a jelenben – jelen a múltban – a fény interferencia jelenségén alapuló installáció, Kastély Nagykövesd
2015 Tornai művésztelep kiállítása, Énképek – a fény interferencia jelenségén alapuló tükör – selyem installáció

Kassa történelmi útikalauz című könyv fotóanyagának készítője – Tortoma kiadó 2016, RO
2016 –tól Ladislav Novák cseh képzőművész muchlázs (froaszázs) technikájának inspirációja és továbbgondolása – monotípiák
A selyem mint anyag 2010 körül kezdte foglalkoztatni. Kezdetben iparművészeti jellegű munkákat készített. Később a batik és viaszbatik technika segítségével absztrakt alkotások kialakításán kísérletezett. Utóbbi években a selyemalkotásain a japán shibori technikával kísérletezik.

VÁLOGATOTT CSOPORTOS KIÁLLÍTÁSOK

2007, 2008, 2009 Magyar kézművesség, Budapest, HU
2008, 2009, 2010, 2011 Nemzetközi Művésztelep Zsobok, RO
2009 Nemzetközi művésztelep kiállítása, Reményik Sándor Galéria Kolozsvár, RO
2009 Megyei Történelmi és Művészeti Múzeum – Zilah, RO
2011, 2012 Művésztelep Mezőmadaras, RO
2011 Nemzetközi művésztelep kiállítása, Zilah RO
2012 Maros Mall Galéria – Marosvásárhely, RO
2013 Forrás Galéria – Székelyudvarhely, RO
2013 Kolozsvár Reményik Galéria – Kolozsvár, RO
2013 Museum Kávéház – Marosvásárhely, RO
2013 Mezőbergenye, Szamosújvár, RO
2013 Terek között – Inkubátorház Szepsi, SK
2014 Terek között –Városi Művelődési Központ, Debrecen, HU
2015 Wojewodzki Dom Kultury Rzeszow, PL
2015, 2016, 2017 Nemzetközi Művésztelep Torna, SK
2015, 2016, 2017 Galéria Torna – nemzetközi művésztelep, SK
2012, 2013, 2014, 2017 Kálvária I, II, III, IV. – site specifice art egynapos kortársművészeti fesztivál – szervező, alkotó, SK
2017 Református festők kiállítása – Barátság Kulturális Központ Galéria, Százhalombatta HU
2017 Zentai Képzőművészeti Alkotóműhely művésztelep, kiállítás, Zentai Alkotóház Zenta, Szerbia, RS
2018 Kereszteződések – Művészetek Háza Galériája, Miskolc, HU

PUBLIKÁCIÓK

Versek

https://adt.arcanum.com/en/view/IrodalmiSzemle_2005/?query=Fecs%C3%B3+Yvett&pg=63&layout=s
https://adt.arcanum.com/en/view/IrodalmiSzemle_2006/?query=Fecs%C3%B3+Yvett&pg=2&layout=s

Cikkek, interjúk, recenziók

Harc a minőségtelen világ ellen – Új Szó 2002. március 26. Interjú Péreli Zsuzsa gobelinművésszel
https://ujszo.com/kultura/harc-a-minosegtelen-vilag-ellen

Összetört mesevilág – Új Szó, 2010. április /Duncsák Attila kiállítása a Kelet-Szlovákiai Galériában
https://library.hungaricana.hu/hu/view/UjSzo_2010_04/?pg=256&layout=s

„…s én megkerültem érte a világot…” – Új Szó 2011. augusztus 3. – Eperjes Károly színművész a Jászói Nyári Egyetemen
https://ujszo.com/kultura/s-en-megkerultem-erte-a-vilagot

Bemutatók Thália Színház Kassa – Kafkai játék az erdőben Új Szó 2013. június 22.
Thuróczy Katalin: Keszekusza varázsló- mesejáték
https://ujszo.com/kultura/kafkai-jatek-az-erdoben

Molnár Ferenc – Az ördög Új Szó 2009. május 4
A kassai Thália Színház bemutatójáról /Rendező Valló Péter/
https://ujszo.com/kultura/molnar-ferenc-az-ordog

Szerelmi harc létért, színházért Új Szó 2012. június 11
Bemutató: kassai Thália Színház, Bengt Ahlfors Színházkomédia, /rendező: Czajlik József/
https://ujszo.com/kultura/szerelmi-harc-letert-szinhazert

A szent és profán tükreiben Új Szó 2012. március 22
Karol Wojtyla: Az aranyműves boltja előtt /rendező: Joanna Zdrada/
https://ujszo.com/kultura/a-szent-es-profan-tukreiben

Ugye emlékszel a kék csónakra? Új Szó 2011. november 27
Brian Friel Philadelphia, nincs más út! Rendező:Léner András
https://ujszo.com/kultura/ugye-emlekszel-a-kek-csonakra

Bizonytalan estély Új Szó 2011. április 6
Neil Simon Pletykák, Rendezpő Halasi Imre
https://ujszo.com/kultura/bizonytalan-estely

Mindig mindenki, mindig minden Új Szó 2010. június 4
Gombrowitz darabjának főhőse, Yvonne, Rendező Czajlik József
https://ujszo.com/kultura/mindig-mindenki-mindig-minden

„Hogy ne vesszünk el” Új Szó 2010. március 23.
Valahol Európában című musical, rendező Moravetz Levente
https://ujszo.com/kultura/hogy-ne-vesszunk-el-0

A magány naplója Új Szó 2010. február 18
Vaszilij Szigarev A Farkaskölyök, Rendező Joanna Zdrada – Kassai Állami Színház Kisszínpada
https://ujszo.com/kultura/a-magany-naploja

Maszk nélkül Új Szó 2009. december 17
Goldoni Két úr szolgája, rendező Valló Péter
https://ujszo.com/kultura/maszk-nelkul

Falusi fetis, sivár hétköznapokban Új Szó 2010. február 5
Martin MacDonagh Leenane szépe, Rendező Korognai Károly
https://ujszo.com/kultura/falusi-fetis-sivar-hetkoznapokban

Pillantások a csöndből – Új Szó 2010. március 15.
Löffler Béla Múzeum Lenkey-Tóth Péter kiállítása
https://ujszo.com/kultura/pillantasok-a-csondbol

Mélymerülés belső világunkba Új Szó 2010. december 7.
Löffler Béla Múzeum Kicsiny Balázs installációja
https://ujszo.com/kultura/melymerules-belso-vilagunkba-0

Futó találkozások gomolygása Új Szó 2009. április 3.
Kelet-szlovákiai Múzeum Bástya galéria, Katona György kiállítása
https://ujszo.com/kultura/futo-talalkozasok-gomolygasa