SZAMARÁNSZKY EMŐKE

Bős, Szlovákia (1983. december 7.)
szky.emoke@gmail.com +421 944 417 319

1983. december 7-én születtem Dunaszerdahelyen. Középiskolai tanulmányaimat Győrben végeztem képgrafika szakon, majd 2009-ben diplomáztam a budapesti Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán. Tanulmányaim befejezése után hazatértem szülővárosomba Bősre, ahol jelenleg élek és alkotok. Egyéni és csoportos kiállításokon, művésztelepeken vettem részt Szlovákiában, Magyarországon, Erdélyben és Szerbiában. Változó témavilágom lehetőséget nyújt számomra a technikai kísérletezésre. Szerepel köztük a fény hangulati megragadása, az önábrázolás pillanatnyi állapotjellemzése, popkulturális ikon és ikonrészletek feldolgozása, vízfelületi reflexek felnagyított részletei vagy tájművészeti objektumok. Munkáim nagy része klasszikus olajfestéssel vagy valamilyen természetes anyag bevonásával készül. Kedvelem a több elemből álló képinstallációt vagy sorozatot, mely ösztönöz az aktuális téma alaposabb körbejárására, illetve újbóli átrendezésére. Az ábrázolás minősége, technikai megoldásai és látványi elrendezése érdekel. Elsősorban hangulatok, pillanatnyi állapotok kimerevítésére törekszem. Fontosnak tartom a kép érzelmi-hangulati töltésének kifejezését. Szeretek részleteket kiválasztani az ábrázolni szánt motívumokból, majd felnagyítani. A kifejezés erejének fokozása érdekében realisztikus és absztrakt ábrázolást, felületi és színkontrasztokat, valamint komplementer színrétegeket használok.

TANULMÁNYOK

2004-2009 Magyar Képzőművészeti Egyetem Budapest, Festő szak, Mesterek: Klimó Károly, Kéri Ádám
1999-2004 Győri Tánc – és Képzőművészeti Iskola, Képgrafika szak

SZERVEZETI TAGSÁG

2014 Magyar Alkotó Művészek Szlovákiai Egyesülete
2014 Art Flexum Művészeti Társaság
2010 Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társasága

MŰVÉSZETI DÍJAK

2016 Art Flexum Művészeti Társaság Téli Tárlatának díja
2013 Art Flexum Művészeti Társaság 15. nemzetközi művésztelepének díja

MŰVÉSZTELEPEK

2014 16. Art Flexum, Hédervár (H)
2013 15. Art Flexum, Rajka (H)
2010 „Csallóköz színei III.”, Nagymegyer (SK)
2010 Művészetek megyéje III. – Pannon, Zala (H)
2010 „9+1” Bácskossuthfalva (SRB)
2010 „Free Camp”, Csíkszereda (RO)
2009 „Csallóköz színei II.”, Nagymegyer (SK)
2006 Tihany (H)
2005 Csongrád (H)

ÖNÁLLÓ KIÁLLÍTÁSOK

2023 „Intuíciók”(Bokros Rozáliával és Bott Mayával), Csallóközi Múzeum kiállítóterme, Dunaszerdahely (SK)
2017 „Reflexek”, Flesch Károly Kulturális Központ, Mosonmagyaróvár (H)
2013 „Inspirációk”, Limes Galéria (Bott Mayával), Komárom (SK)
2010 „Földközelben – Fényközelben”, Csallóközi Múzeum kiállítóterme, Dunaszerdahely (SK)
2009 Városi Művelődési Központ kiállítóterme (Petrla Ferenc Señorral), Nagymegyer (SK)

VÁLOGATOTT CSOPORTOS KIÁLLÍTÁSOK

2023 Identitások Art Flexum 25 – válogatás a 25 éves Art Flexum Nemzetközi Művésztelepek alkotásaiból 1998 – 2022, Flesch Központ, Mosonmagyaróvár (H)
2022 Art Flexum Művészeti Társaság közös tárlata, Cziráki Lajos Kiállítótér, Győr (H)
2020 Art Flexum Művészeti Társaság Téli Tárlata, Flesch Károly Kulturális Központ, Mosonmagyaróvár (H)
2019/ 2020 MAMSzE 30 (30 év a szlovákiai magyar képzőművészetből – A CSMKT, SZMKT, MAMSzE korszakából), Limes Galéria, Komárom (SK), Bástya Galéria, Kassa (SK), Csallóközi Múzeum kiállítóterme, Dunaszerdahely (SK)
2019 21. Art Flexum nemzetközi művésztelep kiállítása, Rajka (H)
2019 „Következő húzás!”, SVÚ Galéria (Umelka), Pozsony (SK)
2018 LITFest 2018, MaJel Rovás központ, Kassa (SK)
2018 „Parola”(MAMSzE), Pálffy Palota, Pozsony (SK)
2018 MAMSzE kiállítás, Zikkurat Galéria, Budapest (H)
2016 „Ünnepi többszólamúság”, Limes Galéria, Komárom (SK)
2016 „Felvidéki polifónia – 2016” Reviczky Ház, Léva (SK)
2016 „Felvidéki polifónia – 2016”Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad (RO)
2016 Art Flexum Művészeti Társaság Téli Tárlata, Flesch Károly Kulturális Központ, Mosonmagyaróvár (H)
2016 Szlovákiai magyar művészek kiállítása, Európai Parlament, Brüsszel (B)
2016 „Polifónia – Szalon” – 2016, Pozsonyi Csemadok székház – Rákosi Ernő terem (SK)
2016 Szalon – 2016 „Polifónia”, Kortárs Magyar Galéria, Dunaszerdahely (SK)
2015 Két határon túl – felvidéki magyar képzőművészek a Vajdaságban, Thurzó Lajos Művelődési – Oktatási Központ galériája, Zenta (SRB)
2015 Két határon túl, ArtPorta Galéria, Művészeti Szalon Városi Galéria, Szabadka (SRB)
2015 Jelen – Lét, Limes Galéria, Komárom (SK)
2014 16. Art Flexum nemzetközi művésztelep kiállítása, Kápolna Galéria, Hédervár (H)
2013 15. Art Flexum nemzetközi művésztelep kiállítása, Rajka (H)
2012 SzMKT tagsági kiállítás, Dunamenti Múzeum, Komárom (SK)
2012 Napóleon ház, Győr (H)
2012 „Sorozatok”, Csallóközi Múzeum kiállítóterme, Dunaszerdahely (SK)
2012 „62” – Magyar Mozgó Képtár, Bazaar klub, Budapest (H)
2011 Nyitás a Kárpát – medencére – Magyar festészet napja X. – Doyenek és fiatalok, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest (H)
2010 Művészetek megyéje III. – Pannon nemzetközi szimpózium kiállítása, Balaton kongresszusi központ és színház, Keszthely (H)
2010 „Csallóköz színei III.”nemzetközi szimpózium kiállítása, Plauter kúria, Nagymegyer (SK)
2010 „15” – Magyar Mozgó Képtár, EME – terem, Budapest (H)
2010 „Free Camp” nemzetközi szimpózium kiállítása, Művelődési Központ, Csíkszereda (RO)
2009 „Csallóköz színei II.”nemzetközi szimpózium kiállítása, Városi Művelődési Központ kiállítóterme, Nagymegyer (SK)